Egy titokzatos talpas tál története

A tál belsejében megfigyelhető az égetés során belehelyezett háromlábú tüske nyoma, amire egy másik kerámiát helyeztek, így gazdaságosabb volt az égetés, több edény fért a kemencébe. A tüskére azért is volt szükség, hogy a mázas kerámia belsejébe ne tapadjon bele a másik edény. Égetés alatt a máz megolvad, folyékony üveggé válik, ha ilyenkor bármilyen más tárgy hozzáér a mázas felülethez, a máz „megfogja”, majd ahogy hűl a kemence, a máz megkeményedik, így a két tárgy elválaszthatatlanul összekötődik. A tüskék használatával minimálisra csökkenthető az érintkezési felület, később lepattinthatók, a mázba olvadt csonk nyoma viszont megmarad. Különleges azonban, hogy ezeken a helyeken az edény benyomódott, ami azért furcsa, mert ekkorra a talpas tál már egy terrakotta (első) égetésen át kellett essen. Talán túl magas hőfokot kapott a tárgy, és a nagy hőtől meglágyult, megroggyant? Lehet, hogy emiatt hullámosodott meg a széle is?

Emellett a tál alján található négy lyuk is érdekes. Vajon mikor lyukasztották ki az alját, és miért? Ha még nyersen, akkor nem sérült volna a máz, és a lyukak szabályosak lennének. Utólag? Elképzelhető, erre utalhat a máz lepattogzása a lyukak környékén. De vajon mi volt a cél? Nem akarták kidobni, amikor látták, hogy nem sikerült az égetés, és másik funkciót kerestek neki?

Ez az egyszerű tárgy is rengeteg kérdést vet fel, amikre nem biztos, hogy mindig találunk megfelelő választ. Ezek is csak lehetséges elképzelések, amelyek mentén tovább gondolkodhatunk.

Szöveg: Tereiné Toronyi Szilvia
Régész: Tóth Anikó
Fotó: Keppel Ákos