Velencei aranydukátok

A budai Várnegyed északi végén a Hadtörténeti Múzeum egy új épületszárnyat akart építeni udvarára. Az építkezés 1987-ben kezdődött volna és 1988-ban fejeződött volna be. Az épület tervezése során fel sem merült, hogy a területről előzetes feltárás útján tájékozódjanak. Az előkészítő munkálatok során előkerült jelentős építészeti emlékek miatt azonban szükségessé vált a terület feltárása. A múzeum udvarán 1987–1990 között folytatott régészeti kutatások nemcsak a 13. századi városfalra, hanem a városfal belső oldalára is kiterjedtek. Ez volt a Várnegyed területén az első olyan eset, amikor az előkerült régészeti maradványok miatt valamilyen építési beruházás meghiúsult. A Hadtörténeti Múzeum udvarán előkerült középkori falakból ma egyedül a helyreállított 13. századi tornyot láthatjuk, a többi maradványt visszatemették. A régészeti feltárások során előkerült négy velencei aranydukátból egyet Francesco Molin (1646–1655), hármat pedig Alvise Contarini (1676–1684) dózse uralkodásának idejében vertek. A velencei aranyak előlapján a város védőszentje, Szent Márk előtt térdelő dózse látható. Hátlapjukra a jobb kezével áldást osztó, bal kezében Bibliát tartó Jézus alakját verték.

A középkori Magyarország területéről viszonylag csekély számban kerülnek elő velencei aranydukátok. A 16–17. századra viszont a velencei aranypénzek jelentősége a korábbi évszázadokhoz képest megnőtt, elsősorban a török hódoltsági területen és Erdélyben voltak használatban. Az 1325-től vert magyar forint színarany-tartalma 3,52 gramm, a 15. század utolsó negyedétől megjelenő török dukáté 3,50 gramm (1566 után már csak 3,45 gramm), a 13. század 80-as éveitől vert velencei dukát eredeti színsúlya 3,48 gramm volt, de később ez is csökkent. Velencében a 15. század második felében azonosan értékelték a magyar és a velencei aranyat: 1452-ben a szenátus elrendelte a magyar forintok kivételével az összes forgalomban lévő idegen pénz beolvasztását, sőt 1472-ben egy rövid ideig hatályban lévő határozat született arról, hogy a velencei hivatalok a dukát mellett elfogadhatják a magyar aranyforintot is mint egyenrangú fizetőeszközt. Az Oszmán Birodalomban kedvezőbb árfolyamon váltották a velencei aranyat, mint a magyar aranyforintot. A velencei aranypénz nem tekinthető a késő középkori és a kora újkori Magyarország meghatározó értékpénzének. Bizonyos külkereskedelmi kapcsolatokban használták, viszont tezaurálás céljából a jobb minőségű magyar aranyforintot részesítették előnyben.

Alvise Contarini (1678–1684) dukátja – előlap

Alvise Contarini (1678–1684) dukátja – hátlap

Francesco Molin (1646–1655) dukátja – előlap

Francesco Molin (1646–1655) dukátja – hátlap