A Csónak utca 1-3. számú telken fedeztük fel az Aranybástya maradványait (Tóth Anikó ásatása, 2001). A keleti várlejtőn a törökök az 1684-es ostrom után a korábbi sövényfal helyett kőfalat emeltek, amit két bástyával erősítettek meg: az Ezüst-, illetve az Aranybástyával. Utóbbit végül 1685-ben fejezték be.
A bástya falain kívül egy hódoltságkori temetőt is feltártunk, ami az erődítés megépülése előtt működhetett a 17. század első felében. Habár a sírokból kevés mellékletet (a holtesten lévő és mellette elhelyezett tárgyakat) sikerült kiemelni, gazdagságában kitűnt az összes közül a 37. sír: az ott talált csontváz bal lábszárcsontja mellett 89 pénzérmét és két kis bronz török pecsétnyomót* találtunk. A pénzlelet magyar, lengyel és török aprópénzekből áll, a legértékesebb benne a fotókon látható kéttiroli tallér.
A tallér a kora újkori pénztörténet legnépszerűbb pénzfajtája volt, a 16. században a legtöbb európai állam verette. Ezekben az időkben a pénzek gyakran kerültek be más országok pénzforgalmába, s váltak kedvelt fizetőeszközzé távol eredeti otthonuktól. Nincs ez másként esetünkben sem, a két veretet II. Ferdinánd (1564–1595) tiroli herceg bocsátotta ki. A tiroli tallérok – a pénz- és kincsleletek tanúsága szerint – elterjedtek a Magyar Királyságban a 16. század végén, a 17. század elején. Ritkán fordul elő, hogy török kori temetkezéshez ilyen nagy mennyiségű pénzérme tartozzon, valamint nem jellemző, hogy tiroli tallér sírból kerüljön elő.
Annak köszönhető, hogy ezek a tárgyak ránk maradtak, hogy valószínűleg egy bőrerszényben helyezték el őket, melyet aztán az illető csizmájába rejtettek el, vagy varrtak bele a harisnyájába. A halottat így nem rabolták ki, senkinek nem szúrtak szemet a szép ezüsttallérok.
Atörök kori Buda mindennapi pénzhasználatának különleges bizonyítékai ezek a pénzek, hiszen igazolják a nyugat-európai érmék helyi használatát az oszmán megszállás alatt is.
Gálvölgyi Orsolya, régész-numizmatikus, BTM Vármúzeum Középkori Főosztály