Egy középkori épület pincéjének belső osztófalába építve került elő a kőfaragvány 2017 áprilisában a Budai Vigadó udvarának ásatásán. A szobor eredetileg valószínűleg a közelben elhelyezkedő, Szent István első vértanúról elnevezett Ágoston-rendi kolostor templomának kapujában állhatott. Az ún. kapuőrző oroszlánok típusába tartozik, ezen belül pedig az állatok küzdelmét ábrázoló alkotások közé.
A román kori templomok homlokzatának kedvelt motívumai voltak a Jó és a Rossz küzdelmét állatok alakjában bemutató kompozíciók, amelyeket díszkapuk mellett, homlokzati frízeken és vimpergákon (ajtó- és ablaknyílások fölötti díszítő oromzat) helyeztek el. A küzdő fél lehetett ember és állat, két ember, vagy két (valódi, illetve mitológiai) állat. Az állatalakok közül az oroszlánt, a sárkányt, a baziliszkuszt, a griffet és a kígyót ábrázolták előszeretettel. A mitológiai és torz lények templomokon és kolostorokon való ábrázolását elkészülésük korában sem értette mindenki. Például Clairvaux-i Szent Bernát Apológia, Vilmos saint-thierry-i apáthoz című művében (1125) kifakadt, hogy miért látható olyan rengeteg képzeletbeli állat a falakon, hiszen az emberek azt nézegetik, ahelyett, hogy Isten törvényeivel foglalkoznának. Kapuőrző oroszlánok állítása egyébként már az antik római és a kora középkori kínai építészetben is gyakori volt, mert épületet védő szerepet tulajdonítottak nekik.
A keresztény szimbolikában az oroszlán az erőt (fortitudo), a kígyó pedig az okosságot (prudencia) jelképezte. A két állat külön-külön pozitív jelentést is hordozhatott, de együttes ábrázolásuk biztosan negatív tartalommal bírt. Az ószövetségi Bibliában ősi ellenségek ők, a pokol jelképei, akik egymással viaskodnak. Az újszövetségi Jelenések könyvében is felbukkannak sárkánykígyó és fenevad képében, az apokaliptikus harc szimbólumaként. A gonosz végül elbukik Isten hatalmas erejétől: „Oroszlánok és kígyók között lépdelsz, oroszlánkölyköt és sárkányt tiporsz el.” (91. zsoltár).
