Skip to main content

A zománcfestéssel díszített, kék üvegkorsó a Budapesti Történeti Múzeum egyik ásatásán a Szalag utcából került elő 1997-ben. Egy 17. századi török gödröt bontottak ki a régészek, ahonnan sok kerámiatöredékkel együtt szedték össze a darabokat piszkosan, földesen – csak kék színük volt figyelemfelkeltő, illetve az egyes darabokon látszódó színes festésnyomok. Ekkor még nem látszott, mi fog összeállni belőle. A töredékek tisztítása és összeválogatása során bontakozott ki a tárgy formája, valamint a díszítmény.

Ez a korsó különlegesnek számít, hiszen majdnem az összes darabja előkerült; régészeti anyagban csak nagyon ritkán, illetve erősen hiányosan, töredékesen fordul elő üvegtárgy.

Kék alapszínű üvegből készült, melyre a virágos díszítményt 6-700°C-on égették be. Hasonló darabok leginkább Csehországból, Erdélyből ismertek, ahol a 16-17. századtól elterjedt a zománcfestéssel díszített kék, illetve opálüveg.

A tisztítás és az érzékeny zománcréteg konzerválása után az üvegkorsó 58 darab töredékből állt össze, de nem került elő az alja és oldalának egy része. A tárgy stabilizálása érdekében megerősítő kiegészítéseket kellett végezni: a pótlások színezett műgyantából készültek. Az alja analógiák alapján rekonstruálásra került, így a korsó bemutathatóvá, kiállíthatóvá vált.

A tárgy restaurálásának folyamata:

A töredékek tisztítás után

Az üveg ideiglenes összeállítása

Az üveg ideiglenes összeállítása

Az üveg ideiglenes összeállítása

Ragasztás

Ragasztás

A megragasztott üveg

Az üveg kiegészítése

A kiegészített üveg

A kiegészített üveg

Mivel múzeumunk zárva tartása miatt jelenleg nincs lehetőség az 1 hónap – 1 tárgy sorozat keretében időszakosan kiállított tárgy személyes megtekintésére, így áthidaló megoldásként az alábbi forgatható, mozgatható 3D-s modellel szeretnénk pótolni az élményt.