2018 januárjában kezdtük meg a régészeti munkát a Fortuna utca 10-ben, ahol a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének székházát újítják fel. Ebben az alapvetően középkori lakóházban több ízben is végeztünk régészeti feltárást. Az épület a 13. század második felétől napjainkig folyamatosan használt és lakott volt, ennek következtében többször is átépítették, bővítették. Ezek a munkák a földfelszín alatt is tetten érhetőek voltak – számos régészeti réteg tanúsítja, hogy jelentős átalakítások zajlottak itt.
Az udvar szintjén kb. 3 m mélységű szintsüllyesztést végeztek a 13–14. század folyamán, majd a 14–15. században feltöltötték máshonnan kitermelt földdel, kőzettörmelékkel, illetve a mindennapi élet során keletkezett hulladékkal. Ez utóbbi az, ami a régész számára értékes kincs, hiszen ami régen szemét volt, az mára információk sokaságát hordozó tárggyá vált. Azaz válik, hiszen a földből való kiemelést követően a restaurátor munkájának köszönhetően lesz igazán értelmezhető és kiállítható a tárgy.
Így történt ez az általam választott pion esetében is, amely a 14–15. században keletkezett rétegből került elő számos kerámiatöredék, állatcsont és fémtárgy társaságában. Ami kiemeli ezen tárgyak köréből, az az egyedisége. Viszonylag kevés ilyen jellegű emléket ismerünk, nem mindennapi tárgy ez a régészeti feltárások esetében. A Fortuna utcában előkerült darab mintegy 2,5×2,8 cm nagyságú és marha lábszárcsontjából készült. Kettős vonaldísz keretezi a megközelítőleg négyzetes alakú tárgyat, amelyen 5 db fúrt lyuk található.
A kutatás ezeket a tárgyakat malomjátékokhoz, illetve ostromjátékokhoz köti. Ezek lehettek a bábuk, és valamilyen vonalas kialakítású pályán, logikai szabályok mentén játszhattak velük. A kutatók egy része úgy véli, hogy a kevésbé tehetős emberek kövekkel, kerek cserépdarabokkal játszhatták, míg a vagyonosabbak a kiállított darabhoz hasonló, csontból faragott pionokat használtak. Mivel tudjuk, hogy a Fortuna utca 10. gazdag kereskedők háza volt, így nagy a valószínűsége annak, hogy valóban az általuk használt bábut láthatja a tisztelt látogató.
Pion (társasjáték-figura) az I. ker. Fortuna utca 10-ből. Fotó: Tihanyi Bence
További társasjáték-figurák és egy malom játéktábla töredéke a BTM Vármúzeum gyűjteményéből. Fotó: Kádár Dávid
Kő játéktábla. Fotó: Tihanyi Bence
Mini-interjú a cikk írójával
Miért lettél régész, gyerekkori álom volt-e, vagy később jött a szándék?
Úgy hiszem, hogy az ember eredendően sokrétű érdeklődéssel bír, és a világra kellően nyitottan több minden is magával ragadhatja. Ezzel én is így voltam, általános és középiskolában a fizika és a földrajz mellett a történelem vonzott különösebben. Érdeklődésemet anyai nagybátyám keltette fel, illetve László Gyula könyvei tereltek a történelem irányába. Sokáig nem volt egyértelmű, hogy a régészet vonz engem, de pont a fenti tantárgyak izgalmas keverékét véltem felfedezni benne. Úgy gondoltam, és gondolom ma is, hogy a régész nemcsak a történeti adatokkal, adott esetben oklevelekkel foglalkozik, hanem többek között geológiával, talajtannal, vízrajzzal, vagy természettudományos vizsgálati módszerekkel, eszközök, tárgyak tipológiájával, történeti állattannal és növénytannal is. Egy szó mint száz, érettségi környékén jött a felismerés: régész szeretnék lenni!
Melyik korszakkal foglalkozol és miért?
A középkor a szakterületem, ezen belül is legszívesebben településtörténettel és topográfiával foglalkozom. Ezen túl az anyagi kultúra, tehát a középkori ember életének kézzel fogható keretei érdekelnek leginkább. Számos írott információ maradt fenn az akkor élt emberek cselekedeteiről, de a hétköznapjaikba leginkább a régészet nyújt bepillantást.
Mi az, amit a leginkább szeretsz a szakmádban?
Bár Budapesten ez ritkán fordul elő, de a nyugalmat. Egy feltárás jó esetben nemcsak rohanásból áll, hanem a múlt rétegeinek minél alaposabb, precízebb megismeréséről is szól. De természetesen inspiráló hatása van a határidőknek és a pörgős munkáknak is, ez is hozzátartozik a munkánkhoz. Emellett a kollégákkal való termékeny együttműködést, illetve a laikusok meggyőzését, az eredmények bemutatását is fontosnak tartom.
Mi jelenti számodra a legnagyobb nehézséget ebben a munkában?
Az idő. A régészeti feltárásra a korábbi évtizedekhez képest napjainkban töredéknyi idő áll a rendelkezésre, gyorsítanunk kell a modern idők szavának engedve. Úgy érzem, hogy nagyon szűk az időkeret a feldolgozásra, illetve tudományos munkák megírásához is, hiszen munka munkát követ, nagyon résen kell lenni, hogy mindenre jusson idő. Jobb lenne, ha többet tudnánk a múzeumi és terepi munkával, az ismeretterjesztéssel, a modern technikák gyakorlati alkalmazásával, konferenciák szervezésével foglalkozni – és még sorolhatnám tovább…
Mi volt a legnagyobb meglepetés, ami ásatáson ért?
Mindegyik ásatás más és más, mindegyik tartogat számunkra ilyen-olyan meglepetéseket. Kiemelkedő eddig nem volt, bár egy világháborús gránát mindig kirobbanó formába tud hozni…
Miért épp ezt a tárgyat választottad, mint különös érdeklődésre számot tartható leletet?
Legfőképpen azért, mert nem egy hétköznapi tárgy, ami bármelyik ásatáson előkerül. A múzeum középkori gyűjteményében egyébként szép számmal vannak ilyen érdekes leletek, talán erre is utalhatnánk ezzel. Vagy arra is, hogy az emberek fejében a középkor sötét, háborúkkal teli, vérrel írt évszázadok összességének tűnhet, ahol ennek ellenére szellemi téren hatalmas fejlődés ment végbe. Ennek egyszerű, hétköznapi leképezéseként ilyen logikai játékokat is játszottak, legfőképpen az unalom elűzése végett. Ennek a kornak van egy szelídebb, „emberibb” oldala is, amelynek tanúja e csontból faragott kis tárgy is.
