2001 nyarán a Víziváros déli részén egy lefedett agyagedényben 14 darab IV. Béla király által veretett ezüstpénz került elő. A pénzeket egy kis, a konyhából kölcsönvett bögrébe tették, amelyen még a főzésből származó koromnyomok is megfigyelhetőek, s a tetejére egy másik, törött fazék fenekét helyezték fedőnek, hogy a föld ne szóródjon be az érmek közé. A kincs elrejtése idején a környék nem volt sűrűn lakott, egy ház és egy kút származik ugyanebből az időből, valószínűleg ennek tulajdonosa rejthette el értékeit, de újra kiásni már valamiért nem volt lehetősége.
Később a terület komolyabban benépesült, a 14-15. században több ház épült, pincéket, kutakat, hulladéktároló gödröket ástak a földbe, de mind elkerülte az elásott pénzt, így az érintetlenül a helyén maradt.
A török Hódoltság idején a települést ezen a területen felszámolták, a házakat lerombolták, a kutakat és gödröket betemették, s a 17. században egy temetőt létesítettek a környék keresztény lakossága számára. A bögre és tartalma megtalálására ebben az időszakban is nagy esély volt: az egyik sír koponyája alig 20 cm-rel feljebb feküdt, tehát ha a sírásó csak egy kicsivel mélyebbre ássa a gödröt, akkor az edénykét és a pénzeket ő vihette volna haza.
A török uralom utolsó éveiben a korábbi védelmi rendszert kiegészítő bástya, valamint a 19. század végén tervezett villa szintén néhány méterrel délebbre került megépítésre, így a leletegyüttes ezektől is érintetlen maradt.
Nem túl gyakran fordul elő, hogy egy elrejtett kincslelet régészeti feltárás során kerüljön elő, és ez esetben sem volt rá túl nagy esély, tekintve, hogy az évszázadok során milyen gyakran bolygatták meg a környékét különböző okokból. Mindenképpen szerencsések vagyunk tehát, hogy érintetlenül, környezetének, összefüggéseinek pontos ismeretében találhattuk meg, és hozhattuk be a múzeumba.
