Várnegyed a föld alól

Karmelita kolostor – egykori magyar főúri, majd budai pasák palotája

A Miniszterelnökség új hivatalának kialakításához kapcsolódóan megelőző régészeti feltárást végeztek a múzeum szakemberei az egykori Karmelita kolostorban, illetve az attól északra fekvő Püspökkertben. A helyszín több szempontból is érdekes. Egyrészt, mert északi részén szinte a város alapításától nyomon követhető a középkori telkek aprózódása. Másrészt a mai kolostorépület helyén a 16. századi város egyik legimpozánsabb főúri palotája állt, amely eredetileg Szapolyai János, majd Werbőczy István nádor tulajdona volt, később pedig itt emelkedett a budai pasák palotája. A középkori telkek csak a visszafoglaló háborúk (1686) után kerültek egyesítésre, és épült fel helyükön a ma látható barokk kolostoregyüttes.

Vörösmárvány szobortöredék a középkori palotafalakból – libbenő drapéria alól kivillanó láb

A Budavári Palota keleti oldalán húzódó, különböző korú vár- és támfalak közül többet felújítottak, illetve megerősítettek 2012 és 2014 között. A folyamatos régészeti felügyeletet során sikerült néhány értékes, addig befalazott kőfaragványt kimenteni. Valamikor ugyanis a török idők során összetörve és építőanyagként felhasználva vörösmárvány szobortöredékeket építettek bele erősítésként a várfal Duna felőli szakaszába. Ez nem volt egyedi eset, rengeteg középkori faragvány került a falakba, feltehetően valamelyik ostrom utáni helyreállításkor. Egy reneszánsz korinak bizonyult, kvalitásos, vörösmárvány domborműtöredék kapta a legtöbb figyelmet a régészek részéről, mely egy libbenő drapéria alól kivillanó lábat ábrázol.

Tárnok utca 10. – Szent György piac: mazsola, szappan, üvegpohár

Buda városának nagyméretű piactere, a Szent György piac a 14–16. század folyamán fokozatosan beépült kalmár- és posztósboltokkal. A boltok eredetileg kisméretű, különálló épületek voltak, később már méhsejt-szerűen, közös fallal, szorosan egymás mellé épültek. A földszint eladótérként szolgált, a pincében raktározták az árukat, az emeleten pedig a kalmár lakott a családjával. Az üzletbe a vásárló nem mehetett be, az utcán állva kérte és kapta meg az árut a nagyméretű boltablakon keresztül. Keleti eredetű fűszerárut (bors, szegfűszeg, gyömbér, szerecsendió, fahéj, cukor, rizs, mazsola, olívaolaj, sós hering), vegyi anyagokat (szappan, timsó, kén, salétrom, kréta, enyv), nyugati eredetű kézműves termékeket (rézedények, díszkerámiák, üvegpoharak, papír, tinta, kések, játékkártya, kalap, öv, erszény, kesztyű) egyaránt árultak itt.

Dísz tér 4-5. – a kremsmünsteri apátság házától a Hungária biztosítóig

A Dísz tér 4-5. számú, egyemeletes épülete helyén a középkorban hét kisebb lakóház állt, melyek Buda visszafoglalása során romossá váltak, s az alattuk húzódó három, jó állapotban levő pincében fogva tartottak 172 törököt. Az épületet az ausztriai, kremsmünsteri bencés apátság vette meg, akik Kollonich Lipót, horvát–osztrák származású magyar gróf, bíboros – a katolikus világot felszólító üzenete után – részt akartak venni Buda újjáépítésében. Az akkori apát bejelentette igényét egy budai ingatlanra. Maga is ide utazott bárkán, s Venerio Ceresola császári építőmester tervei alapján új palotát építtetett.
A ház később, a II. világháború előtt a pápai nunciatúrának, a szocializmus alatt pedig a Középülettervező Vállalat irodájának adott helyet. A rendszerváltás után a Hungária biztosító irodája telepedett ide. Különlegesség, hogy az északi, jelenleg is az épület bejárataként szolgáló kapualjban látható még a Várnegyed egyik legkorábbi, 13. századi építészeti részleteket megőrzött ülőfülkéje. Hogy a 172 törökkel mi lett, nem tudni.

Zsigmond zsinagógát számol fel

2005-ben, a kutatók feltevését igazolva, közműfektetéskor egy Árpád-kori zsinagógára bukkantak a régészek a Palota út és a Dísz tér találkozásánál, az egykori Zsidó kapunál. A várossal valószínűleg egyidős épülettől délre húzódott a 13–14. században a Zsidó utca (mai Szent György utca), itt éltek a közösség tagjai. Az imaházzal szomszédos telken rituális fürdőt is feltártak. Zsigmond király (1387–1437) a 15. század első évtizedeiben Visegrádról Budára költöztette a királyi udvart, az ekkor még Zsidó nevet viselő utcában pedig védőszentje tiszteletére templomot építtetett. Ez válthatta ki az itteni zsidó negyed felszámolását, illetve átköltöztetését a Várnegyed északi részébe.

Török kori korsó bekarcolt hajóábrázolással, 16-17. század, Karmelita

A Miniszterelnökség új hivatalának kialakításához kapcsolódóan megelőző régészeti feltárást végeztek a múzeum szakemberei az egykori Karmelita kolostorban, illetve az attól északra fekvő Püspökkertben. A helyszín több szempontból is érdekes. Egyrészt, mert északi részén szinte a város alapításától nyomon követhető a középkori telkek aprózódása. Másrészt a mai kolostorépület helyén a 16. századi város egyik legimpozánsabb főúri palotája állt, amely eredetileg Szapolyai János, majd Werbőczy István nádor tulajdona volt, később pedig itt emelkedett a budai pasák palotája. A középkori telkek csak a visszafoglaló háborúk (1686) után kerültek egyesítésre, és épült fel helyükön a ma látható barokk kolostoregyüttes.

Csont pion, 14-15. század, Fortuna utca 10.

A Magyar Máltai Lovagok Szövetségének mai székháza a 13. század második felétől napjainkig folyamatosan használt lakóház volt. Az itteni feltáráson látott napvilágot egy 14-15.századi, gyönyörűen megmunkált, marha lábszárcsontjából készült, finom kis pion, azaz társasjáték-figura. Egyediségét az adja, hogy viszonylag kevés ilyen jellegű emléket ismerünk.

A kutatás ezeket a tárgyakat malomjátékokhoz, illetve ostromjátékokhoz köti. Ezek lehettek a bábuk, és valamilyen vonalas kialakítású pályán, logikai szabályok mentén játszhattak velük. Mivel tudjuk, hogy a Fortuna utca 10. gazdag kereskedők háza volt, így nagy a valószínűsége annak, hogy az általuk használt bábut láthatja a látogató.

Ezüst íjászgyűrű, 17. század, Szentháromság tér 6.

Eredeti funkciója szerint az íjászgyűrűt a jobb kézen, a hüvelykujjra húzva használták, hogy az íj megfeszítése során védje az ujjat a húr nyomásától. Az íj megfeszítése ugyanis olyan terhet jelent, mintha 30-50 kg súlyt emelnénk fel egy ujjal. A kiállításbeli gyűrű kicsi átmérőjű, maximum egy ötéves gyerek ujjára lehetne jó, így azt feltételezik a turkológusok, hogy szimbolikus jelentéssel bíró tárgyként hordhatta magával a gazdája. Ugyanis az oszmán szultánok hordtak íjászgyűrűt, de nem féltétlen funkcionáló tárgyként, hanem hatalmi jelvényként, ún. presztízsgyűrűként, mely jelképezte az uralkodó harcos elszántságát, rátermettségét.

Habán korsó madármintával, 17. század, Városháza

A habán népcsoport vallási tanai (anabaptisták voltak) miatt kényszerült menekülni Svájcból, illetve Németalföldről a 16. század végén, 17. század elején. Egy részük a magyarországi Felvidéken telepedett le. Sok volt köztük az ügyes kezű fazekas, akik elsősorban a módosabb családok számára készítettek többnyire ónmázas kerámiaedényeket. A(z ecsettel festett) fajansz készítéséhez Európa e tájékán akkoriban egyedül ők értettek. Díszítőelemeik ötvöződtek a korabeli magyar ornamentikával, így jött létre a speciális habán motívumkincs. Jellemző, hogy fehér mázas alapanyagra 4 színnel (okker, türkízzöld, kék és mangánlila) festettek állatfigurákat, virág- és növénymotívumokat. A festés óriási ügyességet és koncentrációt kívánt, mert a nyers mázra a festék azonnal rászáradt, javításra nem volt mód. A kiállított madaras korsó nem is teljesen épen, de jól rekonstruálható állapotban került elő, festett dísze pedig teljes egészében megmaradt, ami szokatlan a kerámiák esetében.