A mai Szent György tér helyén a középkorban két utca és három hosszú háztömb állt.
Hogy kik laktak ezekben az utcákban, illetve milyen intézmények álltak itt, annak feltérképezésében segítenek bennünket az írott források és még inkább az a több, mint három évtizede tartó feltárás-sorozat, amely által ma már sokkal pontosabb képet alkothatunk a középkori Buda déli városrészéről.
A sétán megismerhetik, hogy hová telepítette le IV. Béla a tatárjárás után ide költöző zsidó közösséget, hogy kik voltak a beginák, és mi közük van a mai Szent György térhez, illetve hogy hol temették el az utolsó Árpád-házi királyunkat, III. Andrást.
Az ásatásokról és eredményeikről amelyek a Budapesti Történeti Múzeum Középkori Főosztálya kutatóinak köszönhetően lettek megismerhetők az elmúlt harminc év folyamán ezúttal Takács Ágoston régész mesél.
Találkozó: Sándor-palota melletti Turul-szobornál
Jegyárak:
EARLY BIRD jegy április 4-ig: 1.600 Ft
Teljesárú jegy: 2400 Ft
Mennyiségi kedvezmény: a Múzeum a város – Sétahétvégén (április 12–13.) elérhető bármelyik sétára (akár több személy részére) egyszeri tranzakcióval megváltott jegyek esetén:
4–7 db jegy esetén: 2000 Ft
8 db jegy felett: 1800 Ft
A MI BUDAPESTÜNK program keretében a budapesti székhelyű középiskolák tanulói számára: 1000 Ft
A jegyeket kizárólag online lehet megvásárolni.
Tájékoztatás
Tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Történeti Múzeum eseményein kép- és hangfelvétel készül, melyet a múzeum a kommunikációs felületein nyilvánosságra hoz.
A felvétel törlését az info@btm.hu címen kérheti. A vonatkozó adatkezelési tájékoztató elérhetősége: adatkezelési tájékoztató.