Skip to main content

A BTM Középkori Osztályának két munkatársa, Papp Adrienn régész és Sudár Balázs történész közel egy éves munkával – na meg évtizedes tapasztalattal a hátuk mögött – foglalta össze egy készülő kötet számára mindazt, ami a török kori Buda, egészen pontosan a budai várnegyed történetéről, mindennapi életéről elmondható.

Hasonló összefoglalás éppen 80 évvel ezelőtt született a kor kiváló turkológusának, Fekete Lajosnak a tollából, az azóta felgyűlt, több kutatógeneráció által felhalmozott ismeretek rendszerezése tehát mindenképpen időszerű.

A munka rengeteg tapasztalattal járt a „nagy” történeti kérdésektől kezdve az egészen aprókig bezárólag.
Onnan például, hogy tényleg eltűnt-e magyar lakosság a 17. századi Budáról, odáig, hogy mit is hívhattak a hódoltság lakói zubbonynak.

Elgondolkodtató, hogy egy török értelmiségi íráshoz való papírjai honnan érkeztek Budára, és hogy hány tollmetsző kése volt.

Az írókészlet a régészeti leletek segítségével akár be is mutatható, és a ránk maradt iratok alapján azt is felvillanthatjuk, hogy miket írtak vele.

Egy budai janicsár-írnok versbe foglalt élettörténete pedig azt mutatja meg, mire lehetett jutni az írás ismeretével akkortájt.

De megtudhatjuk azt is, hogy az utolsó budai pasa asztalán miféle edények sorakoztak (a gondosan elcsomagolt készletet maga alá temette az összeomló palota), és azok honnan érkeztek (a világ minden tájáról). Ez az előadás csak kedvcsináló kíván lenni: szemezgetés az eredményekből. Reményeink szerint azonban a későbbiekben minden témát külön-külön is bemutathatunk.

Az előadás közben pedig vendégeink egy finom török kávét is elkortyolgathatnak pop-up török kávéházunkban.

Helyszín: BTM Vármúzeum, Gótikus terem

Jegyárak:
Budapesti/Pest vármegyei lakcímkártyával (állandó vagy ideiglenes): 1500 Ft
Felnőtt: 3800 Ft
Ifjúsági/Diák/Nyugdíjas (26 év alatt, 62 év felett, illetve érvényes diákigazolvánnyal): 1900 Ft
Online jegyvásárlásnál a kosárba helyezés után lehet a kedvezményt kiválasztani.

A programjegy mellé normál múzeumi belépő vásárlása nem szükséges.

Tájékoztatás

Tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Történeti Múzeum eseményein kép- és hangfelvétel készül, melyet a múzeum a kommunikációs felületein nyilvánosságra hoz.

A felvétel törlését az info@btm.hu címen kérheti. A vonatkozó adatkezelési tájékoztató elérhetősége: adatkezelési tájékoztató.

2024.09.29.
15:00 — 16:30

Gótikus terem

iCal