A lelet a budai Várban, a Teleki-palota területén folytatott ásatáson 1999 nyarán került napvilágra egy középkori kút feltárása során, B. Nyékhelyi Dorottya, a Budapesti Történeti Múzeum régészének irányításával.
A sarkantyú a lovas csizmasarkán hordott eszköze, amellyel a lovát gyorsabb futásra készteti. A leírt kovácsoltvas sarkantyúpár készítésének kora formai jegyei alapján a XIV. század első felére datálható. A tárgy részei a félkör alakban meghajlított szár, amely a lábbeli sarkát öleli körül, a közepéből kiálló, forgótaréjjal ellátott nyak, és végül a szárvégek nyílásába illesztett, a felcsatolásra szolgáló csat.
A sarkantyúk töredékes és erősen korrodált állapotban kerültek elő. A pár forgótaréjjal rendelkező darabján hiányoznak a szárvégződések. A másik darabnak hiányzik a forgótaréja a nyak felével együtt, hasonlóan az egyik szárvéghez. A felület egyes részein szigetszerűen jelentkező zöld vegyületek réz jelenlétére utaltak.
A restaurálás előtt egy röntgenvizsgálat segített tisztázni, hogy mennyire korrodálódott a tárgy, valóban van-e réz alkotó és mi a pontos helye tárgyon. A röntgenfelvételről leolvasható, hogy az eredeti felületet a vasnál passzívabb fémből készült lemezekkel díszítették, amelyeket a szárak külső oldalain, illetve a nyakrészen körben helyeztek el.
A díszítést a tárgy felületén képződött vasvegyületek és a talajszennyeződés teljesen elfedték. Mivel a vas túlnyomó része vegyületeivé alakult át, ezért a tisztítás mechanikus úton történt. Ennek során feltárultak a díszlemezek, továbbá kiderült, hogy a szárakon lévő elemek közül minden harmadik, síkjában is kiemelkedő lemezre négyzethálós mintát véstek. Az ezt követő analitikai vizsgálat szerint a díszek sárgarézből készültek.
A tisztítást követően a forgótaréj nélküli sarkantyú töredékének rögzítése műgyantával, a tárgyak felületét borító repedéshálózat feltöltése pigmenttel színezett műgyantával történt a stabilitás növelése érdekében. Ezt követően a lelet műanyag filmréteg-bevonatot kapott.
