A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma 2017 októberében indította 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész című sorozatát.
A múzeum régészei végzik az összes régészeti feltárást Budapesten, ezen belül a Vármúzeum munkatársai a középkori kutatásokat. Az ezek során előkerült tárgyi emlékek a Vármúzeumba kerülnek.
A sorozat célja, hogy a régészek – az általuk legérdekesebbnek ítélt leleteken keresztül – megismertethessék szakmájuk szépségét és jelentőségét az érdeklődőkkel. Az általuk választott, kiemelt tárgyak mindegyikéhez egy-egy érdekfeszítő történet kapcsolódik, mely a tárgy történetén kívül a régész tárgyhoz fűződő személyes viszonyáról is mesél.
Az 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész sorozat a műtárgyak mögött az embert is megmutatja, aki nyomoz, kutat, ás, keresi a múlt kapcsolódását a jelenhez, és választásával valami olyat ajánl a látogatóközönség figyelmébe, mely kifejezetten izgalmas, s benne az egyéni történet a tényekkel alátámasztott, történeti tudással ötvöződik.
2020 májusában 1 hónap – 1 tárgy címmel megújult a sorozat: múzeumunk régészei mellett olyan kollégáink is megismertethetik az érdeklődőkkel az általuk ajánlott izgalmas tárgyakon keresztül szakmájukat, akiknek területe kapcsolódik a régészethez – történészek, restaurátorok, archeozoológusok is kutatják, nyomozzák a múlt emlékeit, s a múlt kapcsolódását a jelenhez.
A kiállított tárgyaknak a középkori kert egykori része, a mai Királypince ad helyet.
Festékestégely a Margit-szigetről
A fenti tégely, ami a Margit-szigeti apácakolostor területéről került elő, valószínűleg egy, a festékek tárolására alkalmas edény volt.
A domonkos kolostor területéről több falfestménytöredéket ismerünk, és a fennmaradt leírásokból tudjuk, hogy a területen kódexmásoló műhely is működött, ahol szintén használtak festékeket. A középkori festékgyártás nagyrészt ásványi alapanyagokkal dolgozott, de így is meglepően sok színt tudtak előállítani.
A leggyakrabban használt árnyalatok a míniumvörös (ólom-oxid), a zöld (réz-szulfát), a fekete (szenesített szervesanyagok) és a sárga (földfesték) voltak. A legbecsesebb azonban a kék szín volt, melyet legtöbbször azuritból (réz-hidrogénkarbonát), vagy kék színű növényekből, indigóból, festőcsüllengből, vagy búzavirágból készítettek. Ezek a kék színek viszont nem voltak sem élénkek, sem pedig időtállóak. A jó minőségű, tartós és ragyogó színű kék festék azonban, amely lapis lazuliból készült, meglehetősen ritka és drága volt. Ezt a kőzetet Európától távol, a mai Afganisztán területén bányászták, és hosszú szállítás után, bonyolult, többlépcsős feldolgozással vált használhatóvá. A korszakban nehezen beszerezhető, drága nyersanyag csak a vásárláshoz elég gazdag egyházi személyek, vagy az alkotókat megbízó uralkodók számára volt elérhető – az értékes pigmentet tengerentúli származási helye miatt hívták ultramarinnak.
A Budapesti Történeti Múzeum több ehhez hasonló kialakítású apró tégelyt őriz, ezek közül néhányban még a színes festékmaradványok is megtalálhatóak.
Szöveg: Némethi-Keller Anita Szonja muzeológus
Feltáró régész: Irásné Melis Katalin
Fotó: Keppel Ákos
