A magyar krónikás hagyomány szerint a régió legjelentősebb egyházát, az óbudai Szent Péter-prépostsági templomot Szent István királyunk (1001–1038) alapította 1015-ben feleségével és fiával együtt, a Keán bolgár vezértől szerzett hadizsákmányból. Azonban a Képes Krónika szövegkritikai vizsgálata után megállapítható, hogy ezt a fejezetet az V. István-kori (1270–1272) krónikás, Ákos mester – aki (ó)budai prépost (1254–1272) is volt – illeszthette a szövegbe. Nem egyedi eset ez, a 13. században ugyanis minden tekintélyesebb egyházi intézmény igyekezett alapítását Szent Istvánnak tulajdonítani. (Az alapítás körüli zavart egyébként jól mutatja, hogy a Képes Krónika egy későbbi fejezetében I. Géza (1075–1077) az óbudai templom alapítója.)
Ugyanakkor a közel egykorú (1112–1116) lengyel krónikás, Anonymus Gallus azt jegyezte fel, hogy a budai királyi prépostságot valójában István utóda, I. (Orseolo) Péter (1038–1041, 1044–1046) alapította, amit a Szent Péter-patrocínium is alátámaszt. A lengyel szerző tudósítása szerint művének megírásáig még nem fejeződött be az építkezés. (A forrás a Bazoarium helynevet használja, amely értelmezése ugyan a mai napig vitatott, de a legvalószínűbb, hogy Budát jelenti.)
Megjegyzendő, hogy a Szent Péter-káptalan hagyományosan államalapító szent királyunkat tartotta alapítójának, így létezett a késő középkorban egy Szent Istvánnak szentelt processziós kápolna, amelyhez a prépost és káptalana tagjai minden évben – a kánonjog előírása szerint a szent király ünnepén – az alapítót megillető ünnepélyes körmenettel járultak és búcsút tartottak. (Ez a kápolna természetesen az új, Anjou-kori bazilikában keresendő.) A Szent István-i alapítás tehát nem zárható ki véglegesen, elképzelhető, hogy valóban első királyunk kezdeményezte azt uralkodásának vége felé.
Annyi bizonyos, hogy az építkezések még I. (Szent) László (1077–1095) idején is folytak, mivel ő is támogatta azokat pénzbeli adománnyal. Ezt írja le a káptalan első okleveles említése 1148-ban, amikor II. Géza (1141–1162) módosította a káptalan javadalmazását, amelyet I. (Szent) Lászlótól kapott. A Szent Péter-bazilika az 1241–1242-es tatárjárás alatt súlyos károkat szenvedett, s bár misét lehetett tartani benne, teljes helyreállítására már nem került sor. Az újjáépítés még 1321-ben is folyamatban volt, sőt, e célból Piast Erzsébet királyné 1380-ban is 300 forintot hagyományozott. Emiatt a Szent Péter-templom déli oldalán az anyakirályné fiával, I. (Nagy) Lajossal (1342–1382) együtt építtette a káptalan második templomát, a Szűz Mária-préspostsági templomot, amelyet 1349-ben szenteltek fel. A korábbi egyház bontására I. (Hunyadi) Mátyás (1458–1490) kérésére IV. Sixtus pápa 1483. augusztus 20-án adott engedélyt. Az új templom ettől kezdve a Szent Péter titulust viselte.
Az első építési periódusban még csak egyhajós, félköríves szentélyű templomot hatalmas, fehérvári mintára épített háromhajós, pilléres árkádsorú bazilikává bővítették az 1070–1150-es években. A mai óbudai Fő téren, a Zichy-kastély alatt megtalálható maradványok régészeti kutatását több részletben végezték, 1975–2001 között. A templom nyújtott apszisa keleti vége félköríves záródású, az épület nyugati végén kéttornyos, oszlopos előcsarnokkal (Westwerk) záródott. A templom alatt altemplom (kripta) is megtalálható. Hossza kb. 65 méter, szélessége 25 méter. Falait a visszabontott késő római kori castrum egységeire alapozták. Az ásatások során előkerült, díszesen faragott köveken észak-itáliai és dalmáciai motívumok is megfigyelhetők. A román stílusú faragványok négy csoportra oszthatók: korai palmettás motívumok, akanthuszos csoport, a szentélyrekesztő töredékei, tabáni Krisztus. A templom köveit később másodlagosan is felhasználták: nem csak a közelben (Anjou-kori Szűz Mária-templom, a Mátyás által alapított fejéregyházi pálos templom és kolostor), hanem távolabb is (budai királyi palota, tabáni plébániatemplom, Királyfürdő, Rudasfürdő). Utóbbi helyekre Óbuda törökök általi elfoglalása után, a török építkezések idején kerülhettek.
A megmaradt mészkő faragványok legtöbb részét a Budapesti Történeti Múzeum őrzi. Ezek között látható a nyúlra támadó sas ábrázolás, amely az 1148–1158 között megépült szentélyrekesztő díszes mellvédjének lehetett a része.
A templom faragott kövei közé tartozik az ún. kalocsai kő is, amely eredetileg a templom szentélyét a hívektől elválasztó korlátot díszíthette. Kalocsára a barokk székesegyház és a püspöki, kanonoki paloták építésekor került 1735-ben, ekkor a Dunán szállították és beépítették a székesegyház falába, amelynek 19. századi feltárása során került újra elő. A faragott kövön íves árkád alatt, indás-leveles díszítés között térdelő férfi, Ábrahám látható három angyallal, akiknek képében Isten jelent meg. Feltehetően ez is a szentélyrekesztő része volt.
Az ún. tabáni Krisztust (Maiestas Domini) 1904-ben fedezték fel a 18. századi tabáni Alexandriai Szent Katalin-templom kutatásakor. A fiatal, szakáll nélküli Krisztust trónon ülve, tunikában, feje körül kereszt alakú glóriával ábrázolja. Bal kezében egy kis tárgyat tart, amelyet tekercsként azonosítanak, a jobb kezében lévő tárgy felismerhetetlen. Az alak egy kerek keretben helyezkedik el, amelynek peremén latin felirat látható (olvasata a mai napig vitatott).
Szöveg: Kelényi Borbála
1. Szent István és Gizella megalapítják az óbudai Szent Péter-prépostságot (Képes Krónika)
2. A 12. századi templom (elvi) alaprajza (Bertalan Vilmosné, készítette: Kuczogi Zsuzsanna)
3. A 12. századi templom rekonstrukciója (Buzás Gergely)
Vágás
4. Állatküzdelem (Budapesti Történeti Múzeum, Középkori kőtár, fotó: ??)
5. Kalocsai kő (Szépművészeti Múzeum, Régi Magyar Gyűjtemény, fotó: Keppel Ákos)
Nem szeretnél lemaradni a következő bejegyzésünkről?
Iratkozz fel a Substack-oldalunkra, hogy emailben értesülj az új tartalmakról!