A napórákat a legrégibb időmérésre használt csillagászati eszközöknek tarthatjuk, történetük egészen az ókorig nyúlik vissza. Évezredeken keresztül ezek voltak a legpontosabb időmérő eszközök, amíg végül a 19. század közepén ki nem mennek a divatból. Azonban a mechanikus órák pontosságát sokáig továbbra is napórákkal ellenőrizték.
A budai palotaásatásokból származik az egyik legépebb, és az egyik legkisebb méretű doboznapóra Közép-Európából. A tárgy érdekessége, hogy vertikális lapjának alján 1533-as évszám látható, amely akár a készítés idejére utalhat, számlapján a négyes szám a gótikus, középkori írásmódnak megfelelően egy félbevágott nyolcasként jelenik meg, annak ellenére, hogy az általunk ismert, arab „4”-es szám erre az időszakra már széleskörben elterjedt. Maga a napóra csak egy adott szélességi fokon (Freiburg-München-Miskolc földrajzi szélességén) mutatta a pontos időt, amelyet a két lap közé kifeszített árnyékvető fonallal (gnomon) mértek.
A tárgy mikroszkópos vizsgálatakor a nyersanyag jellegzetes fénye, az elefántcsontra jellemző erezetes mintázat és kagylós repedési felületek jól megfigyelhetőek voltak a készítéstechnikai részletek mellett. A számok felületén vörös pigment volt észlelhető, amely a nürnbergi napóragyártás gyakran alkalmazott díszítésmódja. A tárgy vertikális lapja vonalkeretbe foglalt, 6–12–6, félkörbe foglalt sugaras felosztású, alsó felén díszítésként öt darab nyolcágú nap-motívum figyelhető meg. Horizontális lapja szintén vonalkeretbe foglalt, számozása 4–12–8 felosztású, koncentrikus körbe foglalva. A lap középső részén kialakított mélyedésben helyezték el az iránytű-szerkezetet, amelyet eredetileg üveglapocskával fedtek le, ennek fém kerete már csak nyomokban megfigyelhető.
Szöveg és fotók: Font Ágnes
