Skip to main content

A Budavári Palota hazánk egyik emblematikus épülete.
Az elpusztult középkori királyi rezidencia helyén 1686 – Buda töröktől való visszafoglalása – után épült fel az újkori palota, amelynek viszontagságos történetét egészen az 1960-as évekig követjük nyomon.
A kiállítás építészeti tervekkel, fényképekkel, a palota kalandos úton megőrződött egykori berendezési tárgyaival és rekonstruált teremrészletekkel várja a látogatókat erre a közel három évszázados időutazásra.
Fény derül majd arra, hogy a palota nem csak az uralkodók és a nádor lakhelye volt egykor, hiszen a reprezentációs terek mellett működött itt például egyetem és apácazárda, sőt, egy időben itt őrizték a Szent Jobbot is. Túlélt több ostromot, átépítést, egyszer majdnem le is bontották.
Jöjjön el tárlatvezetésünkre, és ismerje meg az újkori Budavári Palota izgalmas történetét!

A tárlatot a kiállítás két kurátora Farbaky Péter művészettörténész (BTM Kiscelli Múzeum) és Rostás Péter művészettörténész (BTM Kiscelli Múzeum) mutatják be az érdeklődőknek.

Találkozó: a múzeum 1. emeletén

A tárlatvezetés a Magyar Kultúra Napja alkalmából ingyenes, de regisztrációköteles.

Tájékoztatás

Tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Történeti Múzeum eseményein kép- és hangfelvétel készül, melyet a múzeum a kommunikációs felületein nyilvánosságra hoz.

A felvétel törlését az info@btm.hu címen kérheti. A vonatkozó adatkezelési tájékoztató elérhetősége: adatkezelési tájékoztató.

2025.01.25.
14:00 — 16:00

BTM Vármúzeum

iCal