Vadat és halat, s mi jó falat
A táplálék beszerzése több százezer éven át a vadászat, a halászat és a gyűjtögetés révén biztosította a korai emberi közösségek életben maradását. A növénytermesztés és állattenyésztés innovációja az újkőkor hajnalán gyökeresen változtatta meg ember és környezete kapcsolatát és máig ható módon alakította át egész bolygónk életét. A korszakalkotó tudás a Közel-Kelet irányából, a Balkán-félsziget felől érkezett hozzánk mintegy 8000 évvel ezelőtt. Az ismeretlen rengeteget, az európai erdőóceánt generációról generációra meghódító földműves pionírok a kiirtott erdők helyét felszántották, korai gabonaféléket és más növényeket (búza, árpa, köles, borsó, lencse, kender, stb.) termesztettek, juhot, kecskét, szarvasmarhát és sertést tartottak, nagyméretű, oszlopszerkezetes házakból álló, állandó falvakat hoztak létre, csiszolt kőeszközöket és agyagból égetett kerámia edényeket használtak. A vadászat, a halászat és a gyűjtögetés azonban még évezredeken át kiegészítette az emberek táplálkozását, hiszen erre változatos vidékével mai fővárosunk térsége mindig is különösen alkalmas volt. Az éghajlat, vagy más tényezők változása miatt bekövetkező ínségesebb időszakokban, mint a rézkor végén, a könnyen elérhető táplálékforrások kiaknázása bővült, ezt tapasztaljuk a kagylófogyasztás növekedésében, vagy a makk és a sulyom étrendbe kerülésében.
A gasztronómia terén jelentős változást hozott a gyümölcstermesztés és a fejlett kertkultúra, a borfogyasztás és a házi szárnyasok vaskori megjelenése, ezzel együtt az élelem legfontosabb részét a neolitikumtól a középkorig a különböző gabonafélék (kásaként, kenyérként való) felhasználása jelentette, melyet legtöbbször a településeken előkerülő őrlőkövek, a vaskortól a kézimalmok fémjeleznek. Az élelemtárolás, sütés-főzés, tálalás és étkezés eszközeiként szolgáló kerámia edények a régészeti feltárások leggyakoribb és legnagyobb számban előkerülő leleteit jelentik.